Miért fontos letakarnod a webkamerádat?

Laptopok, okostelefonok és táblagépek - az okoseszközök többségének már van beépített kamerája. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már nem számít, hogy egy barátod az utca, vagy a világ másik végén él, a webkamerád segítségével bármikor beszélgethetsz (majdnem) szemtől szemben.

A videohívások, a szelfik, a vlogolás, valamint telefonok és számítógépek apró kamerái olyan könnyűvé teszik a kapcsolattartást, amennyire csak lehet. Ezt a fajta szabadságot pedig különösen élvezik a tizenévesek. Viszont nem csak az emberi kapcsolatok profitálnak ebből a technológiából - a szélhámosok is gyorsan felismerték, hogyan használhatják ki, hogy kémkedésre alkalmas eszközök kerültek asztalainkra és zsebeinkbe.

Emiatt ami a múltban paranoiának tűnhetett, ma már teljesen ésszerűnek bizonyul: néhány évvel ezelőtt, amikor Mark Zuckerbergről készült egy fotó, amelynek hátterében a leragasztott webkamerás laptopja is látható volt, senki sem gondolta, hogy túlzásba esett volna.

Éppen ellenkezőleg, kifejezetten ajánlott a webkamerák körültekintő használata, mivel minden csatlakoztatott eszköz potenciális célpontot jelent a támadók számára. Rosszindulatú kódok használatával a kiberbűnözők betörhetnek egy általuk kiválasztott eszközbe, és saját céljaikra használhatják annak kameráját vagy mikrofonját.

Ezzel a technikával a támadók az áldozatok tudta nélkül be- és kikapcsolhatják a kameráikat, így kémkedve életük legbensőségesebb helyzetei után. Motivációik változatosak: egyesek egyszerűen csak izgalmasnak találják, hogy titokban másokat figyelhetnek, mások viszont pénzt akarnak kizsarolni az áldozataiktól. Ha a sértett nem csinálja azt, vagy nem fizeti meg azt az összeget, amit a kémkedők követelnek, a róluk készült videókat vagy képeket közzéteszik az interneten.

Elővigyázatossággal a következőket teheted:

  • Ha nem használod a webkamerádat, mindig takard le azt. Így ha támadók fel is törik azt, többnyire használhatatlan lesz számukra. Erre a célra már öntapadós webkamera takarókat is vásárolhatsz, amelyeket egyszerűen csak el kell húznod, ha használni szeretnéd a kamerát.
  • Győződj meg arról, hogy a webkamera alapértelmezett beállítása a „kikapcsolt”.
  • Használj megbízható, naprakész internetbiztonsági megoldást, amely szoftveres szinten képes védeni a webkamerádat. Az ESET Internet Security figyelmeztet, ha egy program hozzá szeretne férni a webkamerádhoz, és lehetővé teszi a letiltását.
  • Győződj meg arról, hogy nem raktál olyan helyre webkamerát vagy kamerával ellátott okoseszközt, ahol azok intim helyzeteket rögzíthetnek, amelyekkel a csalók visszaélhetnek.
  • Semmi olyat ne tegyél egy fedetlen webkamera előtt, amit akkor sem tennél, ha valaki nézne téged.
  • Mutass jó példát ismerőseid, barátaid számára!

Tanulj szórakozva a helyes webkamera használatról!

Ajánljuk figyelmedbe Elias két világ között sorozatunkat, amelynek 9. epizódjában Elias egyik közeli barátja kap egy furcsa zsaroló levelet, amely azt állítja, hogy felvételeket készítettek róla a webkameráján keresztül.